Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény, Szentendre / [Írta: Vukovits Koszta] ; [szerk. Gálity Vojiszláv] ; [ford. Urbányi Ágnes, Ulrike Mudrák] ; [fotó: Mudrák Attila]

Szerb Egyházi Múzeum, Szentendre, 2014.

A kötet kiadási adatai:

• Kiadó: Szerb Egyházi Múzeum
• Felelős kiadó: Gálity Vojiszláv
• Szöveg: Vukovits Koszta
• Fotó: Mudrák Attila
• Fordítás: Urbányi Ágnes és Ulrike Mudrák
• Szerkesztő: Gálity Vojiszláv
• Képszerkesztő: Barák Péter
• Nyomdai előkészítés: Activium Kommunikációs Tervezőiroda
• Nyomda: Kapitális Nyomda
• Közreadta: A Szerb Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának Egyházi Kapcsolatokért Felelős Hivatala

Bevezetés

A szentendrei Szerb Ortodox Egyházművészeti Gyűjtemény, anyagának jellegét és sokrétűségét tekintve, egyedülálló helyet foglal el Magyarország múzeumai és művészeti gyűjteményei között. A Budai Szerb Ortodox Egyházmegye múzeumi intézményeként létesült 1964-ben. Alapját a szentendrei püspöki kincstár képezte, majd olyan további jelentős műalkotásokkal gyarapodott, amelyek évszázadokon ál az Egyházmegye templomainak használatában álltak A szentendrei gyűjtemény főként ikonok és különféle istentiszteleti tárgyak egybegyűjtésével fokozatosan a magyarországi ortodox egyházművészeti emlékek becses, es a tárgyak sokféleségét és számát tekintve legnagyobb tárházává növekedett A gyűjtemény túlnyomórészt XVIII. századi műalkotásokat felölelő anyaga széleskörű betekintést ad a szerb művészét átformálódásának és felvirágzásának összetett folyamatába. Ennek a korszaknak a megismerését, amely a Püspökség számára kiemelkedő jelentőségű volt segíti Szentendrén a Gyűjteményhez szorosan kapcsolódó Egyházmegyei Könyvtár és a Levéltár nélkülözhetetlen anyaga is, bővítve ismereteinket a Magyarországon évszázadok óta élő szerb kultúráról es művészetről

Az 1389-es rigómezei csatavesztés és a középkon szerb állam összeomlása után egyre növekedett annak a veszélye, hogy a törökök továbbhatolnak a Duna menti területekre is. Ez arra ösztönözte a magyar uralkodókat, elsősorban Zsigmondot es Corvin Mátyást, hogy a szerb despotákkal szövetségre lépve és a szerb nemesség jelentős részének segítségével erős védelmet szervezzenek. Ennek a törekvesnek a megvalósításában a XV. és a XVI. század folyamán döntő szerepük volt azoknak a Felső Duna menti városoknak, amelyeknek számottevő, részben a királyi dunai flotta szolgálatában álló szerb lakossága is volt. Buda, Esztergom, Komárom és Győr mellett különösképpen kiemelkedett a Csepel-szigeten fekvő Ráckeve. Ez a Város a magyarországi szerbek ét más ortodox hitű lakosok jelentős egyházi es gazdasági központjává fejlődött. A szerbek legnagyobb része 1440-ben települt ide, amikor I. Ulászló magyar királytól kiváltságjogokat is kaptak Felújítottak a városban egy későgotikus templomot. amit később. 1514-ben. freskókkal is díszítettek. Ezek a falképek. amelyek az újabb. XVIII. századi réteg alatt rejtőznek, valamint néhány fennmaradt istentiszteleti tárgy arra utalnak, hogy Ráckevén és a többi Duna menti településen termékeny ortodox műveszeti tevékenység flolyt a XV. és a XVI. században.

 A törökök betörése Magyarország központi területeire majd Buda eleste 1541-ben sok helyen a korábbi tevékenység jelentős visszaeséséhez vezetett Ezt Ráckeve példája is mutatja, ugyanis lakosságának nagy része átköltözött az észak-magyarországi Komárom es Győr városába. Ez a két határmenti település lett a szerbek menedéke a Magyar Királyság megmaradt részén, míg a török uralom alatt álló területek legfontosabb ortodox szellemi központja az 1585-ben alapított grábóci kolostor lett. Gráboc XVII. szazad jelentőségéről tanúskodnak a szentendrei Gyűjteményben lévő fennmaradt kincsei is.

A XVII. század végén a keresztény hadak kiszorították a törököket Magyaroszágról, majd Szerbia nagy részét is felszabadították. 1690-ben azonban a törökök megállították előretörésüket és újra elfoglalták Belgrádot. aminek következményekent a szerbek tömegegesen menekültek a Szávától és a Dunától északra eső területekre. Az áttelepülők egy nagyobb csoportja III. Arsenije Carnojevic pátriárka vezetésével 1690-ben eljutott a Buda közelében fekvő Szentendréig is, ahol hamarosan felállították a Budai Egyházmegye új székhelyét és felépítettek hét ortodox templomot Az áttelepülés utáni években az ikonok, szertartáskönyvek és a liturgikus felszerelési tárgyak terén mutatkozó szükséglet következtében Szentendre jelentős művészeti és irodalmi központtá fejlődött. A racai iskolát követő kéziratos könyveken kívül kiemelkedő volt az ikonfestők tevékenysége is, akik következetesen a leegyszerűsített késő bizánci művészeti megoldásokra támaszkodtak.

A XVIII. század első felében az autodidakta népi ikonfestők, akik többnyire kisebb falusi templomokban dolgoztak, szintén a hagyományos művészeti szemlélethez kötődtek. Azonban festészetükben, szabadabb és találékonyabb hozzáállásuk miatt, felsejlenek a változás első jelei, a korábbi stílusfelfogástól való eltérések E képzeletgazdagságukkal és dekorativitásukkal kitűnő ikonok mellett a szentendrei Egyházművészeti Gyűjteményben megtalálhatók a képzettebb és tanult festők alkotásai Is, akik ugyancsak a posztbizánci formanyelvet követték. Ezek között a magas stílusfokon álló mesterek között kiemelkedik Ostoja Mrkojevic, Mitrofan zográf, valamint a bánáti ikonfestők, Nedeljko Popovic és Georgije Ranite

A magyarországi szerb templomokat a XVIII században gazdagon ellátták nemcsak ikonokkal, hanem különböző istentiszteleti tárgyakkal, liturgikus textíliákkal és egyéb egyházi kellékekkel is. Ezeken a stílusjegyek változása a festészet a grafika és a képzőművészet egyéb ágazatainak fejlődéséhez kötődött. Mégis, az ikonfestészettől eltérően, ahol a hagyományos késő bizánci megoldások a legtovább maradtak lenn. az iparművészeti tárgyak mar meglehetősen korán barokk, majd rokokó stíluselemeket mutattak. A XVIII. század közepétől a helybeli szerb ötvös és más műhelyek mellett mind gyakrabban rendelnek istentiszteleti tárgyakat ismert magyar és osztrák mesterektől is, sőt távolabbi európai műhelyekből is érkeznek értékes alkotások. Ezért a szentendrei Egyházművészeti Gyűjteményben található liturgikus felszerelési tárgyak különleges gazdagságot és változatosságot mutatnak, és gyakran előrevetítik az újkori szerb művészet fejlődésének főbb vonulatait is.

A XVIII. század közepén, többek között a Habsburg Birodalom megváltozott viszonyai következtében, IV. Arsenije Jovanovic Sakabenta pátriárka messze ható reformokat indított el. Reformjai az egyházi festészetet is érintették, és a már barokk jelleget öltő orosz és ukrán egyházi művészet erőteljes hatása alatt álltak. Az új képzőművészeti irányvonal elfogadásra talált a megerősödő polgárság soraiban is, amit jól példáz a szentendrei Preobrazenska-templom 1746-ban festett jkonosztázionja, amely a szerb művészetben az első magas barokk képfal. Elkészülte után a bizánci és a nyugati stíluselemek együttélésén alapuló új festészeti szemléletet Dionosije Novakovic budai püspök is támogatta. Az ő közreműködésével a XVlll. század második felében ennek a művészeti irányzatnak a legjobb mesterei festettek ikonosztázionokat az Egyházmegye templomaiban, köztük Jovan Popovic. Stefan Tenecki és az újvidéki Vasa Ostojic. Az ukrán barokk művészet hatása megjelent Jovan Cetrevic Grabovan festészetében Is, aki 1776-ban a székesfehérvári szerb templom ikonosztázionját készítette. Azonban az ő festészetében túlsúlyban maradtak az italo-krétai körhöz kötődő posztbizánci stíluselemek, mely irányzatnak a legfőbb művelői a Duna menti térségben is dolgozó görög Iknfestők voltak. A nagyméretű barakk ikonosztázionok készítésének korszakában  1776 körül a dél-balkán Moschopoliszból Magyarországra érkezett festőműhelyével Teodor Simeonov, aki társaival a hagyományokhoz kötődő posztbizánci szellemben megfestette a ráckevei és a székesfehérvári templomok falképeit. Az Egyházmegye templomai számára igen sok ikont is festettek, felmutatva a konzervatív stiláris megoldások értékeit. Alkotásaik a XVIII. század második felében dolgozó más festők munkái mellett igen jelentősek a szentendrei Gyűjteményben.

A XVIII. század vége és a XIX. század első évtizedei az Egyházmegye számára a fénykor utolsó fontos időszakát jelentették Pest. Buda és Szentendre ekkor még a szerb kultúra és műveltség jelentős központjai voltak. 1812-ben nyitották meg az első szerb tanárképzőt Szentendrén, és 1826-ban alapították a Szerb Matica irodalmi és tudós társaságot Pesten. Ebben az időben egyes városokban különösen kiemelkedő volt a gazdaságilag megerősödött görög közösségek tevékenysége is. Az Egyházmegyében ekkor a legjelentősebb későbarokk és klasszicista stílust követő, többnyire a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult szerb festők dolgoztak, akik ikonosztázionokon kívűl nagy számban festettek önálló ikonokat és portrékat is. Ezek között a mesterek között különösképpen kiemelkedett a bajai születésű Pavel Durkovic. a budai Mihailo Zivkovic. aki a szentendrei Blagovestenska-templom ikonosztázionját is festette, valamint a nagyhatású újvidéki mester Arsenije Teodorovic, a szerb klasszicista festészet legjelentősebb képviselője.

A szentendrei Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény az Egyházmegye művészeti kincseinek csupán egy részét öleli fel, míg az emlékanyag nagyobb része jelenleg is a mintegy negyven magyarországi szerb templomban található. Ugyanakkor a Gyűjtemény teljes áttekintést ad az Egyházmegye gazdag művészeti örökségéről és elénk tárja a Duna menti térség ortodox egyházművészetének alapvető fejlődési folyamatait, bemutatva a XVIII. századi szerb kultúra megújhodását és az európai áramlatokba való újbóli bekapcsolódását. Ebben a korszakban a nyugat-európai hatások alatt a szerb művészet elhagyta középkori és késő bizánci jellemvonásait, de megőrizve szellemiségét és művészeti identitását kivételes értékű és kvalitású műalkotásokat hozott létre. Albumunk, egy szélesebb időközt felölelve, ezeknek a művészeti értékeknek egy részét tárja elénk.

A kötetről érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Szerb Ortodox Egyházmegyei Könyvtár